Bárány Marcell Labor

0 értékelés

Elérhetőségek

Cím: 1013 Budapest , Krisztina körút 71.

Telefon: +36-1-2010458


Kategória: Fogtechnikus


További információk

Bárány Marcell fogtechnikus vagyok.

1989-91-ig végeztem a fogtechnikusi szakiskolát. A tanulmányi idő alatt, a gyakorlati ismereteimet, a MÁV Kórház Rendelőintézetének fogtechnikáján szereztem. Az iskola elvégzése után, egy évig a Prodent Bt.-nél eleinte protetikusként, majd később vázasként dolgoztam.


1992-től lehetőségem volt Németországban, Pforzheimban több hónapot eltöltenem, Dr. Frank Tanzer magas szintű fogászati praxisában. Ott főként a kerámiázást tanultam, de emellett lehetőségem volt foglalkozni arany hídak, inlay-k, keményműanyag leplezésű hídak, kombinált munkák készítésével is.


Hazajövet 1993-ban Andrejszki Géza fogtechnikus mesterhez kerültem, ahol ezután 10 évet töltöttem kerámikusként. Szerencsére ez idő alatt mintázással és fémkidolgozással is tudtam foglalkozni, így szakmai fejlődésemet ezeken a területeken is biztosítani tudtam.


Fő területem ezzel együtt a kerámia maradt, főleg mióta résztvettem Prof. Asami Tanaka mesterkurzusán, aki egy egész más szemlélettel ajándékozott meg a kerámiázás területén. Ezután a tíz év után, érkezett el az önállósodás ideje.


2003-ban jött létre a MarCeram azaz,a Bárány Marcell Labor. Eleinte egyedül, majd a megrendelések növekedésével, az új technológiák és anyagok megjelenésével azonban indokolttá vált, hogy munkáink elkészítése során, más laborokkal is kooperáljunk, akikkel jól együttműködő, szoros napi munkakapcsolatban vagyunk.


Mivel szakmánk, a fogászat, folyamatosan, szinte napról napra változik, kollégáimmal minden lehetőséget megragadunk szakmai tovább fejlődésünk érdekében. Ezért évente több szakmai kiállításon és továbbképzésen veszünk részt, és az ott látottakat megpróbáljuk minél előbb átültetni a hétköznapi gyakorlatba. Fő irányunk a fémmentes kerámia pótlások a legújabb Cirkon ill. Turkom anyagok alkalmazásával! Nem mennyiségre, inkább minőségre törekszünk.


Munkánk során fontos lenne mindig, egy személyes kontaktus a pácienssel. Sajnos ez sokszor nehezen jön létre. Mivel laborunk könnyen megközelíthető, természetes fényű és világos, orvosainknak és a pácienseknek minden munkánál (ahol szükséges), javasoljuk, hogy a fogszín nézést nálunk, a laborban végezzük el, ahol így a páciens egyéb igényeit is megismerve, azokat és a lehetőségeket mérlegelve, egy pontosabb, esztétikusabb munkát tudunk készíteni.

Bízom benne, hogy a weboldalunkon látottak megnyerték tetszését és a jövőben személyesen is megismerhetjük egymást.

Vélemények, értékelések (0)

Ne maradj le!

Kérek friss információkat a legjobb szolgáltatókról!